Hosszú várakozás előzte meg Solton az új művelődési ház átadását, melyre március 31-én, kedden került sor. A rendezvényt ünnepélyesen megnyitotta Németh István polgármester, majd köszöntő beszédet mondott Font Sándor országgyűlési képviselő, Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár és dr. Kerényi János BKK Vármegye Közgyűlés alelnöke. Az ünnepi műsorban Zenekarunk és Agárdi Kovács Attila Közös előadásában láthattak, hallhattak az István, a király című rockoperából részleteket és élő homokfestést. Ezt követően az ünnepélyes szalagátvágás következett, majd Baracsi László, zenekarunk tubása szavalta el Beregi Kiss Magdolna Építők című versét. Váradi Péter református tiszteletes és Ivanics Zoltán katolikus plébános áldása után Németh István polgármester úr és M. Miltényi Miklós tervező épületbejárásra invitálták az érdeklődőket.








